Felépítés és működés
A BME Menedzsment Szakkollégium felépítés ügyileg egy projekt alapú mátrix szervezet. Ez valójában annyi takar, hogy kettő tengelyen zajlik a munka. Az egyik tengelyen helyezkednek el a területek a másikon pedig a projektek. Minden egyes tag ezen a mátrixban helyezkedik el valahol, azaz egy területen és egy projekten dologozik legalább.
A másik fontos eleme az MSZK-nak a működése, ami igazán szokatlan a szakkollégiumok körében. Mi egy leadership playground vagyunk, ami annyi jelent, hogy az egész működés arra van kiépítve, hogy bárki kipróbálhassa magát vezetői pozícióban, 4-6 ember élén. Minden területnek, részlegnek és projektnek van vezetője, akinek feladata az adott munkakör koordinálása.

Pozíciók
Elnök: Ő a szakkollégiumnak a feje, a jogi személye, felelős minden tevékenységért amit végzünk. Ő irányítja a szakkollégium vezetőségét, és ezáltal az egész szervezet működését is meghatározza.
Területi vezetők: A kommunikációs, a tehetséggondozási és az operatív területek stratégiájának tervezését és kialakítását végzik. Tagjai az elnök vezette vezetőségnek.
Koordinátorok: Területenként egy vagy két középvezető felel a területi stratégia megvalósulásáért, valamint a területi munkáért.
- Kommunikációs terület: marketing és PR koordinátor.
- Tehetséggondozási terület: képzésszervezési és csapatépítési koordinátor.
- Operatív terület: logisztikai és gazdasági koordinátor.
Projekt Management Office (PMO): A szakkollégiumban futó projektek menedzselésével foglalkozik. Ő felel a projektek gördülékeny haladásáért és támogatásáért. Ezt a szerepkört általában valamelyik területi vezető vagy aktív senior tölti be.
Projektvezetők: A kisebb-nagyobb projektek vezetésére a tagságból bárki jelentkezhet. Az ő feladatuk a projektcsapat koordinálása a projektalapítástól a projekt zárásáig.
Seniorság
Büszkék vagyunk, hogy szervezetünk a közel 40 éves működése során több, mint 800 alumni tagot számlálhat. Seniorjainkkal szoros kapcsolatot ápolunk, így gyakran visszajönnek hozzánk tréninget vagy előadást tartani a tagságunknak. A seniorok egy része aktív seniorként rendszeresen besegít a szakkollégium munkálataiba.

Képzési rendszer
A szervezet első pillére a szakmaiság. Egy lépcsőzetes képzési rendszert építettünk ki, amely elvégzésével tagjaink az MSZK Diplomát szerezhetik meg szakkollégiumi munkájuk hivatalos elismeréseként. Célja, hogy az MSZK jövőképében meghatározott célokat, azaz a tagok szakterületének kiváló képviseletéhez szükséges elméleti tudás nyújtását, a vezetői kompetenciák és vezetői gyakorlat megszerzését, valamint a stratégiai és projektszemlélet elsajátítását biztosítani tudja.
A Szakkollégium az elméleti tudásátadás és gyakorlati tapasztalatszerzés kettősségére épül. Célunk, hogy szakterülettől függetlenül tagjaink a szakmai rendszerünk keretei között kapjanak egy olyan alapcsomagot menedzsment- és vezetéstudomány területén, ami segíti őket abban, hogy saját szakterületüknek kiemelkedő tagjai lehessenek. Mindezt azzal biztosítjuk, hogy miközben a szakmai rendszer egyes kurzusait és tréningjeit végzik tagjaink, részt vesznek a szakkollégium gyakorlati tapasztalatszerzést megcélzó munkájában is, tehát a projektekben vállalhatnak tapasztalataiktól függő mértékű felelősséget (felelősi posztok egy-egy funkcionális területért, vagy projektvezetői posztok) kisebb és nagyobb projektjeinkben egyaránt.
Képzési rendszerünk egy legalább 4 féléves aktív tagságot feltételez, amelynek 4 különböző típusú eleme van: Alapvető képzések, Készségfejlesztő képzések – Retorika képzés, Asszertív kommunikáció WS -, Ismeretbővítő képzések – Pszichológia WS – és Karrierfejlesztő képzések.
Az Alapvető képzések elvégzése szükséges az MSZK Diploma megszerzéséhez. Ezek a képzések egy meghatározott sorrendben, egymásra épülő tematikával adják át a szükséges, vezetéstudomány egyes területeit érintő elméleti tudásanyagot és szükséges eszköztárat.
- Önismereti tréning – MBTI négy dimenziója, a preferencia párok jellemzői, különböző preferenciák közötti konfliktusok jellemzői, a különbözőségek előnnyé fordításának lehetőségei
- Üzleti Alapozó Ismeretek – versenytárs-, külső/belső környezet elemzés, piacra való belépés, vállalati stratégia alapjai, iparág- és piacelemzés
- Problémamegoldás és Döntéshozatal – kapcsolódó pszichológiai tényezők (csoportos, szervezeti, társadalmi szinten), döntéshozatali folyamatok, a konfliktusok természete, az eltérő döntések és szabályok mögött meghúzódó kulturális különbözőségek, kockázati megközelítések
- Célmeghatározás és Időmenedzsment – hosszútávú célok meghatározása, ehhez megfelelő feladat- és időbeosztás meghatározása, időgazdálkodási és feladatrendszerezési módszerek
- Vezetői Készségfejlesztés – alkalmazott improvizáció, bizalomépítés
- Stratégiai Menedzsment – szervezeti szintű stratégiai gondolkodás és döntéshozatal alapjainak megismertetése, elméleti áttekintés és elemzési keretek alkalmazása